Óriás arcok jelentek meg és fújták szét a sűrű felhőködöt. A fátyol szétoszlott és előtűnt egy lány alakja. Ében trónján ült, hosszú, fehér haja vállára omlott, szintúgy mint a hosszú kék szalag és a kék virágok, melyek haját díszítették. Ruhája, s csodálkozó, hatalmas türkiz szemei teljesen elütöttek a dereka köré csavart sötét farkasbundától, melyet cirógatott.
- Ki vagy te? -mennydörögte egy hang a ködből. Gazdája egy mélykék és zöld pikkelyes, szarvas, ősz szakállú lény volt. Egy ősöreg keleti sárkány.
- Senki -felelte a lány. - Nem ember és nem is sárkány. Nincs oly hatalmam, mint neked.
- Ki vagy te?! -dörögte ismét.
- Senki... Képzelet. Egy ábránd, egy tűnő fuvallat. Álom. Egy apró remény.
- Hát miért létezel?! -toppantott a bölcs dühösen. - Semmi keresnivalód itt!
Dühös üvöltése visszhangzott a fellegekben. Tajtékozva vette üldözőbe a lányt, Ő mezítláb futott, rohant a semmibe a felhők labirintusán át...
. . .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése