2012. április 25., szerda

Re

Sziasztok kedves erre tévedők!

Már irtó rég jártam erre. Január óta rengeteg dolog történt, túl vagyok egy durva art blockon, meg a szakítás miatti lelki válságon. De azt hiszem már elmondhatom hogy jól vagyok! =)
Alkalmilag ugyan, de dolgozom is a helyi hivatalnál és ez alatt a 2hónap alatt is rengeteget tanultam, változtam. Már tudom, hogy nem vagyok egy hasznavehetetlen alak, hogy én is érek és tudok valamit. Közben összebarátkoztam néhány emberkével és megen változik a stílusom. A kis fizetésemből pedig a két legnagyobb vágyam (cicáim ivartalanítása és egy digitalizáló tábla) is sikerült beteljesíteni. És...nyertem rajzversenyen...*^*
Egyébként akit érdekelnek a dolgaim, keressen meg tumblr-on, a legtöbb skiccem oda kerül már fel (vagy fb-re) -de tervezem ezt az oldalt is felfrissíteni, új bannerrel és kinézettel. Mert mégis csak ez az igazi Firkatyblog.

Jelenleg Viktorom történetén agyalok, sikerült kibogozni és rendbetenni a régóta problémás szálakat (hála égnek). Talán lesz belőle rajz és leírás is. Most újdonsült barátommal ismerkedem, a digitalizáló táblámmal, aki férfi lélekkel rendelkezik, csak eddig csaj neve van (aka "Böbe") mert én csajt akartam x)
Pluszba fura dolgokat tapasztalok magamon és mivel kissé kiábrándultam a férfiakból yurit rajzolgatok, mert úgyis rég firkáltam már ilyesmiket ~
Csapjunk a lecsóba és lássunk rajzokat is!

Ryltha barátnémnak tartozom még egy commissionnal (szegény pont az előtt kérte, hogy egyedülállóvá váltam és még mindig várja...bocsi édös T__T). Szóval a téma a karaktere Ryltha és az enyim, Ashen közösen.
Ők ketten és egy csúnya skicc, amit még MSN-en firkantottam neki támpontként:




Megnéztem kíváncsiságból a Lorax című animációt is, mert mindenki képeket postolt róla tumblr-on. És...addikció .__. A How bad can I be? című zenére készült egy Greed-ler Rona. Áh az a gyerek  *-*


Itt pedig már ő és a barátnője, Drien(?). D is régi kari újraalkotva. Alatta skicc-nagy lap összehasonlító. Így készülnek a képeim >_>




S végül, de nem utolsó sorban az első képeim digitalizáló táblával, Böbével (aki fiú). Pracli és Joanna~

Igazából régen is volt egy icipici táblám, Genius, összehasonlításképp az akkori első rajzom (2008 eleje):


További szép napot, alkossatok sokat~ =)

2012. január 11., szerda

Viktor

Édes, kedves, egyetlen öreg karakterem... szeretlek <3 Q^Q

Csak Viktorom.


2011. december 6., kedd

Muhaha

Üdv néktek!

Napjaim töméntelen kockulással és morcogással töltöm, mert buták az emberek D:
Ez is ilyen troll-like bejegyzés lesz, mert...mert. Csak néhány firkát tudok mutatni, mert nincs szívem édes páromat azzal zaklatni, hogy scannelje be nekem az egész Firkatyfüzetet :'D
(De nemsokára lesz fényképezőm, jee~)

Lássuk is!

1. Trollság
Nem szeretem, ha azt mondják a karaktereimre, hogy anthrok. Mert nem azok >8(  Hiisi meg főleg nem, ha az lenne ÍGY nézne ki. lol


Naugye x)

És egy rendes kép édeskémről:


2. Catman
Valahogy előjött, szóval lehet szörnyülködni. Harley és Poison Ivy <3
Macskaként :D


3. Haverkodunk Mirával
Rajzolgatom, rajzolgatom és haverkodunk. Soha nem lesz a kedvenc karakterem, de azért kezdjük megkedvelni egymást -bár lehet ez az érzés részéről nincs meg x)
Aki nem ismerné: Mira néni.


Annyira vicces, hogy ekkora fülei voltak kiskorában... És Emnonak... :'D
Szeretek gyerek Emnot rajzolni, annyira kis cuki x3

4. Vöröskék~
Nemrég sikerült lerajzolnom a ribim, Joannát.
(Régebbi blogbejegyzések között van róla leírás bőven, legyen elég annyi, hogy amazon és köcsög T_T)

Itt a kép és igen! Valahogy sikerült elkapnom a jellemét és ANNYIRA örültem neki QwQ Igaz ez nem épp a köcsög pillanata, de most nem is lényeg x)
Mellette, bal oldalt egy másik vöröske, Necro karaktere, Sophie és kis állatkája Armadura.
Messze van az eredetitől, de néha jól esik "N" karaktereit rajzolni. Iszonyúan másfelé hajlanak a karakterei, mint az enyémek -akik csöpögnek a sziruptól.



Azt hiszem mára ennyi lenne. Gondolkodtam feltegyek-e Így készült képeket, de talán máskor.

További szép napot, "jó Mikulást"! :D

2011. október 14., péntek

Már megint, MériSzúk

Sok, sok Mériszú~

Rona, mert apuka démon, anyuka angyal. A kinézete szerencsére már nem habosbabos~

Latexruciii~ (8)

És Hiisi... mert naiv, szép, hatalmas ereje van, parancsol az időjárásnak, át tud alakulni és még a legvadabb férfiakat is megszelídíti a (mellei) látványa x) 




2011. október 2., vasárnap

Macska mondja... NYÁÁÁ

Sziasztok, üdv ismét!
-már ha olvassa valaki-


A legutóbbi bejegyzés óta Pocak több képet is kapott, ha minden jól megy, már a MondoCon szervezők kezei közt van az egyik, és a tizedik Firkatyfüzetem is betelt :o
Néhány jóság belőle.

Rona, chibiben... ...és kicsit másképp (by Necro).

Utána megpróbáltam én is :D


 És itt van Heidrún. Valljuk be, felnőtt nőként sokkal jobban néz ki~ >->

 POCAKKKK~ <3 *w*
Egészen megszerettem a kis dögöt :'D



Aktuális:
Nagyszerű hétvége áll a hátam mögött.
A rajzszakkör igaz most nem volt a legjobb. Mocorgó modellek, grrrr~ Nem lett jó a rajzom, de legalább összefirkálhattam a fejük és szövegeket írkálhattam köréjük. Így jár, aki nem tud egy helyben állni, muhaha~
A rajzkör további részén ismerőseimről készítettem krokikat, legnagyobb bánatukra xD

És... végre...elkészítettük Necroval az első (publikus) collabunkat. Tesztoszteronszagú, de imádom *w*
"Lüke Luca" és "vattacukor hajú" Tsu feszkóznak egymássál, áh. Nekünk sem volt jobb dolgunk hajnal kettőkor.
Hosszas sorsolás után kaptuk ki ezt a párost. A karaktereinket magunk skicceltük, majd dolgoztuk ki ceruzával, én húztam ki, és Necro fogja digitálisan kiszínezni. Remélem valamikor majd publikálni fogjuk x3

<Ide került volna egy fénykép, amint átszellemülten s fáradtan hülye fejeket vágunk Necroval, de lehet azt nem kéne publikálni xD>
<Gondolkodik>
<Nah jó, saját felelősségre megtekinthető>
<Csak hogy tudjátok milyen az alaphangulat>
<Tadamm :'D>


Remélem jól vagytok, s alkottok.

Szép napot! :3

2011. szeptember 16., péntek

Tam tam tam tatamm

Jó címeim vannak, még mindig x)

Üdvözlet újra!
Régen jártam már erre, látom közben volt designváltás meg mindenféle, majd valamit én is alakítok ezen a blogon. De úgyis mereven ellen fog állni, mert velem mindig ezt művelik a blogok x)

Az egyetlen ok, amiért írtam legújabb barátom bemutatása.
Egyik nap találtam egy képet egy pávafarkú sárkányról -életemben nem hallottam még róla- és csináltam egyet magamnak...tadaaa!

Szeretném nektek bemutatni Pocakot :3


Nem tudom marad-e ez a név, de egyelőre tetszik, meglátjuk :D

További szép napot, kitartást a sulihoz, szép napot! =)

2011. július 7., csütörtök

>83

Doing it wrong or right.... in SAI it's looks awsum, lol.


Request, the girl aka Mayura belongs to Naki-chan.